Berlin calling

A múlt hét hátralévő része hasonlóan telt, mint a többi nap: reggel fél hatkor kelés, Caro keltegetése, reggeli és uzsi készítése, iskolába menni, délután pedig értemenni, kaját csinálni, és amit én sem gondoltam volna, de bizony: német helyesírást javítani illetve olvasásban segíteni. True story.

Péntek este mindenki nagyon izgatott volt, mert szombaton volt Caro első lovagló versenye. Anyuka sürgött-forgott a konyhában, Caro pedig megfürdött, mégpedig másodjára, mióta itt vagyok. Ebben is hasonlítanak az angol gyerekekre… Lényeg a lényeg, nagy nap volt a szombat, mert Caro még hajat is mosott. Péntek este átjött Petra barátnője, Geret, aki megcsinálta nekem az igazolást, hogy gyakornok vagyok, és aki egy igazi csodabogár, egy kiöregedett hippi. Ma mesélte Petra, hogy Geret évek óta pereskedik mindenkivel, mert tűntet és plakátokat készít és már az egyetemen is igazi lázadó volt. Este még Werner bekopogott, hogy nincs-e kedvem velük borozni, de én már a bárányos pizsamámban néztem a tv-t félálomban, úgyhogy ezt kihagytam. Én itt minden este kidőlök, nem csak fizikailag, de szellemileg is totálisan kifáradok, sok még nekem, hogy mindenhonnan német szó jön.

Szóval szombat reggel így közösen megreggeliztünk. Számomra ez nagyon érdekes élmény volt, au pairként hozzá voltam szokva, hogy a hétvégén fölösleges vagyok, olyankor együtt a család én pedig megpróbálok minél láthatatlanabb lenni, elosonni vagy éppen bezárkózni. Szombat reggel is úgy mentem le a lépcsőn, hogy majd gyorsan bekapok valamit, de mikor leértem, láttam, hogy mindenki az asztal körül ül, nekem is van tányérom, kávé a bögrémben, zsömle félbevágva. Nagyon meglepődtem, mert nem erre számítottam. Ezek után megérkezett Petra apukája, egy echte NDK-s nagypapa, és elindultunk Sachsenhausenbe. Reggel nagyon hűvös volt, itt nagyon hűvös volt egészen a hétvégéig, én pedig alapból fázós vagyok, úgyhogy ami vastag ruhám volt, azt magamra vettem. Ki is lettem kicsit nevetve, de én mondtam, hogy Dojcsland iszt ájnfáh cú kált für mih. Caro végül harmadik lett, kapott ajándékot, nagyon aranyos volt. Aztán Petra apukája elfuvarozott az oranienburgi S-Bahn állomásig, nem sokat beszéltünk, de ő volt az első, aki magázott, mióta itt vagyok. Először nem is értettem, kihez beszél. No meg a keresztapám varburgja óta most láttam először autó hátsó ülésén kockás plédet leterítve. Ez elég viccesen hatott egy bmw-ben amúgy.

Aztán délután bementem Berlinbe, hogy találkozzam Gerdával, akinek a nővérével vagyok jóban, de mivel Gerda is most jött ki au pairnek, gondoltam, jó ötlet felvenni vele a kapcsolatot. Hirtelen ötlettől vezérelve bicajjal mentem be Berlinbe, ami egyébként hatalmas élmény volt, és amint lehet, megint bicajjal megyek majd. Elég nagy menőség végigtekerni az Unter den Linden-en, a világ urának éreztem magam, gondoltam, elmehet mindenki a francba, aki nem tudja, milyen menő ez, de mikor átmentem a piroson és majdnem elütöttem egy riksást, úgy döntöttem, hogy akkor most visszaveszek az arcomból kicsit. Ötre volt megbeszélve a találka Gerdával az Alexanderplatzon a TV torony előtt. A telefonom sajnos lemerült, de a magyar mobilomban benne volt Gerda száma, mikor késett pár percet, írtam neki, hogy itt vagyok. Aztán késett 10 percet, aztán húszat, aztán fél órát…. Egy óra után feladtam, és hazamentem. Miután bedugtam töltőre a telefont, látom az sms-eket: Ő is írt. Ő is ott volt. Ő is egy órát. A másik oldalon…És valami miatt nem kapta meg az sms-emet. Végül másnap ugyanott, ugyanakkor sikerült találkozni, kávéztunk, pezsgőztünk, sokat beszélgettünk, egyre értem haza. Szóval jó volt.

Szerencsére ezen a héten Petra délelőttös, tehát reggel nem kell korán kelnem, hanem este kell itthon maradnom Caroval. Még egy szuper hírt kaptam tegnap: augusztus 12 és 21 között a család nyaral, tehát nekem is szabadságom lesz, és Pistivel már azt tervezzük, merre fogunk utazgatni abban a másfél hétben. Már vannak esélyes helyek…