Berlin calling

Pénteken mindenki arról beszélt, hogy az izlandi vulkáni hamu elért Németországba is, aznap már nem is tudtam volna repülni, mert a berlini reptereket is lezárták, estére pedig már légtér-zár volt egész Magyarországon is, és ez legalább szombat estig így is marad. Szerintem én voltam az utolsó, aki Budapestről Berlinbe repült.

Péntek délután Werner, az apuka, Caro és én közösen elmentünk Caro lovaglóórája. S-Bahn-nal mentünk, mert, ahogy Werner mondta egy ismerősének, akivel véletlenül futottunk össze az S-Bahnon, inkább tömegközlekedéssel viszem Carot, mert nagyon friss a jogosítványom. Hát igen, én is jobban örülök neki, mert szerintem, ha azt a mikrobuszt kéne vezetnem, sírógörcsöt kapnék. Bár, ha jól láttam, automata váltós, de akkor is.

Szóval elmentünk az S-Bahn-nal Oranienburgig, ott vettünk lovaglócsizmát, és utána busszal tovább Sachsenhausenbe, lovaglóórára. Útközben elmentünk a volt sachsenhauseni koncentrációstábor mellett. Ide mindenképpen el akartam menni, mert nekem ez fontos és mivel az egyetemen félig-meddig megcsináltam a Holocaust-programot, sok mindent tudok, egész konkrétan erről a táborról is. Most legalább tudom, hogy jutok el oda. Visszafele mondta Werner, hogy ez egy volt lager, meg mesélt arról is, hogy Oranienburgban rengeteg fel nem robbant bomba maradt a világháborúból. A koncentrációs tábor előtt is rengeteg csoport állt és mikor kérdeztem Wernert, hogy ide simán be tudok-e jönni, helyeselt és mondta, hogy jó ötlet. Na, nekem ez a mentalitás nagyon tetszik, de azért kíváncsi leszek, hogy más német is így gondolkodik-e.

A lovaglóóra elég érdekes volt. Itt, ellentétben mondjuk sok angol lovardával, az is hozzátartozik az órához, hogy a gyerekek lovaglás előtt és után letakarítják a lovat. Szerintem ez jó ötlet, hogy nem csak odaviszik a felnyergelt állatot a gyereknek, mert így megtanulja, hogyan kell gondoskodni, felelősségteljesen viselkedni, és nem csak használni, aztán meg eldobni, hogy más majd megcsinálja helyettem. Bár ez az angol gyerekeknél teljesen elképzelhetetlen.

Miután hazajöttünk, elmentünk négy (!) játszótérre, meg bicóztunk, pontosabban Caro bicózott, én gyalogoltam, mert a jövendőbeli biciklim még Maudenél van. Meg a mobilom, a kulcsom, a bérletem és a szobám is… Amúgy a család nem igazán kedveli Maude-ot, nagyon várják már, hogy elmenjen. Nekem a három nap alatt zéró kontaktom volt vele. Annyit tudok, hogy van egy közös jel, ha a kilincsén lóg egy plüss kulcstartó, akkor itthon van, ha nem, akkor elment. Most épp nem lóg, tehát elment. Remélem, haza tud menni a vulkáni hamutól, mert már nagyon szeretnék a normális szobámban aludni.